Nohát valóban ára van. Történt ugyanis, nem ma, hanem tegnap, hogy az ex írt egy üzenetet amiben azt kérdezte nem Skype-lunk-e. Őszintén meglepett a kérdés, több gondolat is felmerült bennem az okokat keresvén. Elsőnek az jutott eszembe, hogy biztosan unatkozik, merthát ő van…
Nohát-nohát pár napig off-on voltam, nanem a elfogyasztott töménytelen alkohol, vagy a beigli végett, csak így alakult. Most jut eszembe, nem is ettem beiglit. A piát meg már évek óta nem bírom, ez is a korral jár. Bár ezt annyira azért nem bánom, mondhatni anno megittam már a…
Nagyon sok minden történt ezalatt az egy nap alatt. A címmel kezdeném, olyat tettem, amit már jópár éve nem. Kb. 20 éve voltam utoljára éjféli misén karácsonykor. Misén meg talán 6-7 éve, de nem igazán tudom. Szóval most anyunak megígértem, hogy elmegyek vele, ne menjen már…
Nem csöppet gáz, hogy pont szenteste kerül ki egy ilyen című iromány a blogra, de hát azért indítottam, hogy kiírjam ami bennem van, merthát jobb kinn, mint bent. És sajna ezek az érzések vannak bennem jelenleg, bár ez inkább a december 23-át jellemezte. Az úgy volt, hogy írnom…
Hát igen, kérem szépen - kereken 130 napja nem dohányzom. És annyira jó ezt leírni, megélni, mert nem igen hittem, hogy meg tudom ezt csinálni. Még akkor sem, ha az elhatározás elég erős volt bennem, de hát voltak már ilyen próbálkozásaim azalatt a 12 év alatt, míg füstöltem.…
A cím nem véletlen. Csupán félórámban telt, hogy megtudjam az általam kb. 2 nappal ezelőtt megadott jelszót, hogy be tudjak már lépni ide, és végre írjak. Mert lenne miről. Aztán nem bírtam belépni, mert ez a drága Microsoft Edge olyan cuki meg minden, hogy megjegyezte a jelszót,…
Hogy a franc esne bele, itt vagyok két héttel az utolsó találkozásunk után és azt érzem, hogy hiányzik. Na b.meg, pedig eddig annyira jól ment, mármint a szakítás utáni lelki fájdalom, illetve annak feldolgozása. Erre nesze a semmiből jön az érzés. Amivel most naná, hogy nem…
2015.december 14. hétfő
Eltelt egy hét, egy hét újra itthon. Nehéz erről bármit is mondanom, nagyon nem így terveztem ezt a nyavalyás évvégét. Bár konkrétan nagyon sehogy sem terveztem, csak ültem-csücsültem a nem éppen kényelmes kakis lavórban, ami nem volt éppen kényelmes,…
Kedves Ismeretlen, Ismerős, igen Te aki a soraimat olvasod, terveim szerint végig követheted életem eddigi egyik legnehezebb szakaszát. 35 év után hogyan tudok talpra állni, újra kezdeni, újratervezni mindent, hisz amit eddig igaznak hittem, az végetért, padlón csücsülni pedig nincs…