Hogy a franc esne bele, itt vagyok két héttel az utolsó találkozásunk után és azt érzem, hogy hiányzik. Na b.meg, pedig eddig annyira jól ment, mármint a szakítás utáni lelki fájdalom, illetve annak feldolgozása. Erre nesze a semmiből jön az érzés. Amivel most naná, hogy nem igen tudok mit kezdeni, mert mit lehet ilyenkor tenni? Felhívni? Minek? Értelme nagyon semmi, hisz a beszélgetés inkább még beljebb nyomja az érzésbe a nagy okoska fejemet. Még szerencse, hogy elég messze vagyunk egymástól, így találkozásra semmi, tényleg semmi esély nincs. Még szerencse, hisz lennék akkora balga, hogy csak véletlenül találkoznánk, ami aztán végképp össze kuszálna mindent. Milyen érdekes az ember, tudja, hogy már rég vége van, mégis amikor vége van, akkor elkezd agyalni, hogy de hát azért csak jó volt. Ja, volt. Amikor magammal kell ki nem mondott szócsatákat vívnom. Pont kapóra jön a szám amit momentán hallgatok:

2015.december 14. hétfő

Eltelt egy hét, egy hét újra itthon. Nehéz erről bármit is mondanom, nagyon nem így terveztem ezt a nyavalyás évvégét. Bár konkrétan nagyon sehogy sem terveztem, csak ültem-csücsültem a nem éppen kényelmes kakis lavórban, ami nem volt éppen kényelmes, de inkább ültem, mint kiléptem volna belőle. De ő megoldótta ezt a kérdés, és kiborítt, a kakival együtt. A kiborítás sokk-ként ért, amit hozott magával az meg főleg. Hirtelen ott voltam, pasi, munka, lakhatás nélkül. Azért ez egy kicsit kemény, így 35 és félévesen. Nagyon durva, hogy mennyire nem vagyok szétcsúszva, azért ez gondolom annak is köszönhető, hogy már rég nem voltam boldog, a lelkem már rég nem égett magas hőfokon, így nagyon nincs olyan dolog, ami annyira (húsig maróan) hiányozhatna. Maga a lénye, persze hiányzik. Hisz 4 év, az azért 4 év. Valamiért a jövőm jobban izgat momentán, mint a magánéletem. Pedig mindig is parázos csaj voltam, mindig azt hittem, ha nincs senkim, akkor nem is lesz, pedig mindig túléltem a Single időszakokat (volt belőle bőven). Munka szempontból, már nagyon rám férne valami sikeres dolog, ahol lehet dolgozni, mint az állat, és ahol pénzt is adnak azért mert marha módjára húzom az igát. 

És valóban még mindig nem dohányzom, és erre különös mód büszke is vagyok. Semmi bibi nincs ezzel kapcsolatban sem, nem epekedek, pedig régen hasonló szituban szinte ettem a cigit, meg a füstőt. 

Torna ma még nem volt, és mivel most lesz csak vacsi, nem is igen lesz. De majd holnap. 

Kedves Ismeretlen, Ismerős, igen Te aki a soraimat olvasod, terveim szerint végig követheted életem eddigi egyik legnehezebb szakaszát. 35 év után hogyan tudok talpra állni, újra kezdeni, újratervezni mindent, hisz amit eddig igaznak hittem, az végetért, padlón csücsülni pedig nincs időm, meg amúgy is felfázós vagyok. Úgyhogy gyere, olvass.....